, 2021/6/30

A szubtrópusi kertekben "polip fának" nevezett növény feltűnő, polipkarok módjára szétálló hosszú, keskeny virágzatából kapta a nevét. A Sugárarália szobai körülmények között nem virágzik, így levél dísznövényként szülő hazáján kívül az "esernyőfa" nevet ragasztották rá. Szárnyaltan osztottak a levelei, szinte az emberi bőrre emlékeztet

Sugárarália

Színe sötétzöld vagy fehér cirmos. Egyszerű a gondozása, hálás szobanövény lesz belőle, ha megfelelőek a körülmények. Nem csak azt dönthetjük el, hogy milyen színű fajtát szeretnénk zöldet, vagy a világos levelű változatát, de akár azt is, hogy milyen formát öltsön növényünk. Nevelheted oszlopszerűen a fiatal növényeket.hozzá sem kell nyúlni. Nevelheted bokros formára, vagy épp gömbformára, ilyenkor kis korától fogva metszeni kell a hajtásokat.

A kislevelű sugárarália

gondozása

Ezt a csodás növény  elhelyezhetők önállóan a verandán, lakásban, akár más zöld növények társaságában is. A világos környezetet kedveli, néhány óra napsütéssel. Úgy télen, mint nyáron magas hőmérsékletet, 18 °C-ot igényel. Óvatosan öntözzük. A meleg és száraz időszakokban permetezzük rendszeresen a leveleket. Óvd a hidegtől, mert  a levelek sárgulását és hullását okozhatja. 

Szaporitása

A kislevelű sugárarália szaporításához tavasszal válasszunk le szárdugványokat, és helyezzük őket laza közegbe, nedves környezetben, hogy ellensúlyozzuk a párolgást. A gyökerek megjelenése után ültessük edénybe. Átültetését tavasszal történjen, ilyenkor helyezzük a növényt tápdús, laza talajba. Áprilistól szeptemberig hetente egyszer tápoldatozzuk, télen elég havonta egyszer.

A kislevelű sugárarália kártevői és betegségei

Ügyeljünk a pajzstetvek megjelenésére, különösen száraz környezetben. A levéltetvekre és a takácsatkák  ugyancsak érzékeny. Vigyázz az öntözéssel, ha túl öntözöd a levelek megsárgulnak és lehullanak. Leáll a növekedés. Egy másik következménye a gyökerek megfeketednek,rohadnak. Két öntözés között engedjük, hogy a föld kissé kiszáradjon. Ha kevés tápanyagot kap a levelei kifakulnak, megáll a növekedés.

Párásítás

Meleg helyen gyakran permetezni kell  a leveleit, így biztosítható számára a megfelelő páratartalmat. A téli fűtés miatti meleg, és száraz levegő veszélyt jelent erre a növényre,  mert ez kedvez a pajzstetvek megjelenésének.

A sugárarália igénytelen, de elpusztítható

A kevésbé igényes szobanövények egyike a sugárarália. Megelégszik némi vízzel, kevéske fénnyel, és jó vízgazdálkodású B típusú virágfölddel.Fajai a világ párás szubtrópusi, trópusi területein fordulnak elő. Fán élő és talajlakó cserjék, magas fák is vannak közöttük. Sok fajuk és fajtájuk dísznövényként van jelen. Mivel pára és fényigényes, a hütött téli kertek a legideálisabbak neki.  Amíg fiatal a növény árnyékolást igényel.

Nyáron a szabadban is tarthatod, de a napégéstől óvni kell, inkább  félárnyékos helyen tartsd. Míg a zöld levelű változat a szoba árnyékosabb részében is jól el van, a tarka levelű több világosságot igényel. Ha kissé elfogyott a víz, akkor esővízzel locsold meg. Csak óvatosan. Vigyázz arra, hogy ne száradjon ki, de a víznek sem szabad alatta állnia. Ha feketedik a szára elsősorban baktériumok okozzák.  Megjelenésük oka többnyire túlöntözés.

Megfázás vagy túlöntözés következményeként vizenyősödnek a levelek. Páraigényes, de  sose permetezd a leveleket! Inkább állítsd kavicsokkal borított tálcára, amibe vizet öntesz. Tavasztól őszig heti egy alkalommal rendszeresen tápoldatozni kell. A túl meleg vagy párás szegény környezetben van levelei elhullanak. Ezért télen, különösen a tarka levelű változatokat hűvös, 14-16 fokos helyiségben célszerű tartani.

A sugárarália kártevői és betegségei

A sugáraráliát kártevők vagy betegségek nem gyakran veszélyeztetik, de esetenként azért előfordulhatnak problémák. Leggyakoribb kártevői a takácsatkák és a viaszos pajzstetvek. Kisebb fertőzöttség esetén rendszerint elég, ha szappanos vízzel lemossuk a leveleket, ezzel meg is szabadulhatsz  a kártevőktől. Súlyosabb fertőzés esetén célszerű lehet a növényt rovarölő szerrel kezelni.

Ne  feledkezzünk meg, hogy a kártevők általában akkor  jelennek meg a növényen  ha az valamilyen stresszhatás miatt már legyengült. Ha azt látod, hogy a növény megfertőződött, azt is vizsgáld  meg, kap-e elegendő fényt, illetve nem öntözted túl. A leggyakoribb betegség, amely a sugáraráliát sújthatja, a gyökérrothadás. Ennek oka általában a túlöntözés, illetve a gyenge vízelvezető képességű talaj.

A sugárarália visszavágása

Van úgy, hogy a sugáraráliát alkalomszerűen vissza kell vágnunk, sok esetben ha a gyenge fényviszonyok miatt csúnyán megnyúlt. Szerencsére a  visszavágás nem bonyolult művelet. Egyszerűen vágjuk le a növényről a ránézésre túlnőtt vagy felnyurgult hajtásokat, hogy elérjük a kívánt kisebb méretet vagy formát. A visszavágást követően hamar visszanyeri régi, esztétikus alakját, és a lombja újra sűrűnek, bokrosnak fog hatni.