Arviz-szendro-yukka-wwf-500x300

Célba ért az adomány
2010.06.24.

A májusi és júniusi példátlan esőzések miatti árvíz talán a Bódva melletti településeket érintette legsúlyosabban. A Miskolctól 46 kilométerre eső Szendrőn is több ház dőlt össze – így a WWF támogatóinak segítségét kérte, hogy mészfestéket, diszperzitet, takarókat, festőhengereket és gumicsizmákat tudjon felajánlani az árvízkárosultaknak. A sikeresen létrejött segítő akciót a yukka.hu is szívügyének érezte és támogatta.

Június 15-én elindult, és célba is ért az adományokból megrakott teherautó. Szendrőn 1970-óta nem volt ekkora árvíz, és hiába dolgoztak éjt nappallá téve a gátakon, nem tudták megakadályozni, hogy a Bódva elöntse a várost. Eddig 8 ház dőlt össze, de várhatóan még 12 fog erre a sorsra jutni. Azóta is folyamatosan érkeznek adományok a WWF felhívása nyomán, így ha kellő mennyiség összegyűlik megint, úgy azonnal még egy teherautónyi segítséget fognak szállítani.

Bármilyen kis dologgal is, de ha tudunk segíteni, az árvízkárosultak rendkívül hálásak. Az 1749-es szám hívásával hívásonként 200 forintot adományozhatunk erre a nemes célra – és az így összegyűlt összeg a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el a rászorulókhoz.

A yukka.hu együttérzését fejezi ki minden érintett felé, és örülünk, hogy segíthettünk, hogy egy kicsit mi is hozzá tudtunk járulni az újrakezdéshez.